A magyarok attitűdjei a plasztikai műtétekkel kapcsolatban
Tapasztalható, hogy nagymértékben megváltozott a plasztikai beavatkozások társadalmi megítélése Magyarországon a rendszerváltás óta eltelt időszakban. Míg korábban többnyire vagy a társadalom felsőbb köreiben mozgó, gazdag, vagy a szórakoztatóiparban dolgozó, vagy pedig a különc, exhibicionista, excentrikus személyiségek „hóbortjaként” vélekedtek róla az átlagemberek, különlegességként kezelték és gyakran pikírt megjegyzésekkel illették azt, akiről megtudták, hogy műtétnek vetette alá magát, addig mára sokkal szélesebb körben elfogadott eljárássá vált. Bár tömegdivattá válását Magyarországon egyelőre meggátolja az átlagember számára még mindig nagyon borsos műtéti költség, az elmondható, hogy az utóbbi években meredeken nő a plasztikai műtétet igénybe vevők – köztük a férfiak – aránya is. Egyre többen – itt már lehet akár divatjelenségről is beszélni – születésnapra, karácsonyra, évfordulóra, más ünnepre kérnek ajándékba plasztikai műtétet.
Az esztétikai műtétek elterjedéséhez nagyban hozzájárul az, hogy fokozódtak nálunk is az egyénekkel szemben támasztott társadalmi és munkahelyi elvárások, egyre nagyobb értéket képvisel a társadalmi siker és a karrier. Az pedig köztudott, hogy az előnyös külső nagyobb társadalmi elfogadottsággal is jár: a szép emberek könnyebben kapnak munkát, jobb a fizetésük, könnyebben, hatékonyabban tudnak ügyeket intézni, segítőkészebbek velük az emberek. Egy munkahelyi elbeszélgetésen ma már rengeteget számít a megnyerő külső. A szépekkel szemben az emberek általában is elfogultak, és mindenféle jó tulajdonságot, értéket tételeznek fel róluk. A média és a reklámok hatása pedig tovább fokozza ezeket a sztereotípiákat, elvárásokat.
Miért fordul valaki plasztikai sebészhez?
Másfajta ösztönzők működnek az olyan személynél, aki reális igényekkel érkezik, mint annál, aki valami más hiányosságot pótolna az életében a tervezett beavatkozással. Nézzük először a második esetet. A leggyakoribb motiváció talán a túlzott megfelelési kényszer és a maximalizmus. Ez visszavezethető nevelési módszerekre, szocializációs problémákra, gyerekkori rossz élményekre, kudarcokra, valamely külső adottság miatti megszégyenítésre és kiközösítésre, a családi értékrendszer túlzásaira. Fontos motiváció a negatív önkép és az önbizalomhiány is. Állhat mögötte valamely korábbi trauma (érzelmi elhanyagolás, szexuális vagy fizikai bántalmazás) vagy veszteségélmény. További hajtóerő lehet a külső tökéletesség, szépség kényszeres hajszolása, ami nem ritkán valamely személyiségzavarhoz is társul.
De természetesen sokszor nem valami személyiségbeli hiányosság, pszichés probléma vagy trauma vezet a műtét vállalásához, hanem reális és felelős döntés eredménye az. Nyilvánvaló ez olyankor, amikor valamely fejlődési rendellenesség, baleset, égési sérülés, torzító műtéti hegek miatt fordul az ember plasztikai sebészhez, tehát helyreállító műtét esetén. Ide tartoznak az intim plasztikai beavatkozások is. De reális lehet a döntés olyankor is, amikor kizárólag esztétikai funkció, a megjelenés javítása miatt vállalja valaki a műtétet. Olyan esetekre gondolok, amikor egy testi hiba valóban csökkenti az illető önértékelését, önbizalomhiányhoz, csökkent kompetenciaérzéshez, lelki problémához, depresszióhoz vezet. Ilyenkor jó, sőt az egyetlen megoldás lehet a beavatkozás.
Testkép és testképzavar
Egyes plasztikai sebészek szerint sokan kifejezetten egyfajta testképzavar miatt keresik fel őket. A testkép a saját testünkről szerzett benyomásaink összessége, az észlelési információk és a testmozgással nyert tapasztalatok összerendeződése és leképeződése a tudatban. Jelentős szerepe van az énkép és az önértékelés kialakulásában.
A testképzavar (szakszóval: diszmorfofóbia vagy testdiszmorfiás zavar) olyan énképzavar, amelyben az érintett képtelen a saját testét reálisan megélni és elfogadni. Az ilyen ember torznak éli meg az alakját (szaknyelven: torzul az önpercepciója), függetlenül attól, hogy hogyan is néz ki valójában. Ez pedig pszichés zavart eredményezhet. Valójában nem a testi megjelenésével, hanem önmagával van problémája, képtelen elfogadni önmagát. Semmiféle külső fizikai beavatkozás ezen nem segíthet, mert további rendellenességeket fedez fel önmagán, elégedetlensége egyre nő. Gyakran újabb és újabb műtéteket sürget, képtelen leállni, ha lát is változást, nem tud annak örülni és megelégedni az elért eredménnyel. A személyiség gyengeségét, labilitását jelzi ez. Az ilyen egyénnek irreálisak az elvárásai, nincs megfelelő problémamegoldó képessége, nem tud konfliktusokat kezelni, nem viseli el a frusztrációt és minden problémáját kifelé hárítja. Kényszeresen hisz abban – és ez valóban sokszor a téveszme szintjét ölti -, hogy ha külseje megváltozna, akkor egy csapásra minden megoldódna.
A zavar előjelei már korai serdülőkortól megnyilvánulhatnak. Figyelmeztető jel lehet, ha a fiatal állandóan a külsejével, létező vagy képzelt testi hibájával foglalkozik, ez lekötik ideje nagy részét, ez kerül gondolkodása középpontjába. Hatalmas energiát fordít e testi probléma elrejtésére, mert azt képzeli, hogy mindenki őt, illetve képzelt torzságát figyeli. Eközben élettere beszűkül, kortársaitól elszigetelődik, tanulási teljesítménye csökken, hétköznapi teendőit elhanyagolja. Megfelelő pszichológiai kezelés nélkül az állapot krónikussá válhat, szorongáshoz, depresszióhoz, öngyilkossági gondolatokhoz vezethet. A későbbiekben az illető az orvosi rendelők – elsősorban bőrgyógyászati vagy plasztikai sebészeti rendelők - visszatérő látogatója lesz, orvosról orvosra jár testi hibájának korrekciója reményében. A végrehajtott beavatkozásokat sikertelennek ítéli meg, vagy eredményük nem okoz számára tartós megnyugvást, megelégedést, és már tervezi a következőt.
A megoldás ezekben az esetekben a pszichoterápia, elsősorban kognitív viselkedésterápia. Az ilyen személyekben azt kell tudatosítani, hogy a műtét hiábavaló és felesleges megoldás. Azt kell megérteniük és elfogadniuk, hogy ne testi hibáikat igyekezzenek műtéti úton korrigáltatni, hanem a negatív önképet és a hibás percepció forrásait. Sokat segíthet a csoportos terápia is, ahol a beteg más testképzavarosokkal, esetleg gyógyult páciensekkel találkozik.
A megoldáshoz hozzásegítene az is, ha mindenfajta plasztikai beavatkozást megelőzne egy részletes elbeszélgetés, amely kiterjed a motivációk és elvárások felmérésére is. Ezáltal ki lehetne deríteni, hogy a panasz hátterében valóban esztétikai probléma áll-e, vagy pedig pszichés eredetű. Így ki lehetne szűrni a diszmorfofóbiás eseteket. Szerencsés lenne, ha alkalomadtán pszichológust is be lehetne vonni az ilyen előzetes, felmérő beszélgetésbe, vizsgálatba.
A plasztikai beavatkozások pszichológiai veszélyei
Legfőbb veszélye a beavatkozásnak a nagyfokú csalódás azokban az esetekben, amikor valaki túl sokat vár el tőle, vagy minden problémájára megoldást lát benne. Nem fogja meghozni a kívánt eredményt a műtét azokban az esetekben sem, ha túl irreálisak az elvárások. Mindenképpen óvatosságra intő jel, ha valaki az egész karakterét meg akarja változtatni (pl. arcplasztikánál, aránytalan mellnagyobbításnál). Ilyenkor joggal merül fel, hogy másfajta rejtett szükséglet húzódik meg a műtét vágya mögött, vagy hogy valamiféle álarcot akar az illető viselni. Az ilyen „sikertelennek” ítélt beavatkozás esetén könnyen válhat bűnbakká az orvos: a páciens őt hibáztatja a rossz döntésért.
Veszélye lehet a beavatkozásnak, hogy kényszeressé válik a változtatás-vágy, további igényeket szül, amelyek egyre kielégíthetetlenebbek. Jó példa erre Michael Jackson esete. Ez elmehet egészen az addikció szintjéig is: oda is vezethet, hogy szinte függőséget él meg a személy az plasztikai műtétek iránt. A függő ember attól függő, hogy reálisan kielégíthetetlenek az igényei, egyre újabb és újabb beavatkozást akar, nem tud megelégedni, örülni az elért eredménynek. Ha úgy érezzük, hogy az előző műtét után már nem sokkal újabb beavatkozáson törjük a fejünket, az intő jel lehet arra, hogy valójában másra van szükségünk.
Az is gyakran előfordul, hogy a személy külseje ugyan megváltozik, de belülről ő maga nem változik. Úgy érzi ilyenkor, hogy megváltozott külseje nincs harmóniában a személyiségével. Ez belső meghasonlást, ambivalens viszonyulásokat hozhat létre. Sokszor fordul elő ilyen pl. akkor, ha valaki túl nagy melleket csináltat magának, majd megváltozott testét, kihívóbb külsejét nem érzi magáénak. Másik véglet a túl radikális viselkedésváltozás: a műtéten átesett személy úgy érzi, most már mindent lehet, amitől korábban meg volt fosztva. Ilyenkor fordul elő az, hogy túl kihívóan kezd viselkedni, szakít addigi kapcsolataival, fiatal szexpartnert „szerez be”, túl fiatalosan öltözködik, elveszíti korábbi barátait, és figyelmen kívül hagyja a jó szándékú figyelmeztetéseket.
Az előbbiekből is következik, hogy a műtét kihatással lehet a személy családi, baráti és párkapcsolataira. Előfordul, hogy a megváltozott viselkedést a környezet nem tudja tolerálni. Az újonnan létrehozott párkapcsolat pedig a hamis látszaton alapul, nemcsak a környezet szerint lehet hiteltelen, de egy idő után műtéten átesett is ráébredhet arra, hogy aki az új melleiért rajong, nem feltétlenül önmagáért szereti őt. Ennek ellentéte is előfordul: megélheti az illető azt is, hogy épp azért fordul el valaki tőle, mert tudja, hogy amit lát, az nem a valóság.
A további veszélyek, elégedetlenségek elkerülése végett a műtét melletti döntés során fontos az életkor szerepét is bekalkulálni. Érezheti úgy a műtéten átesett, hogy korával nincs összhangban a megváltozott külső. A műtéti beavatkozás hegei, mellékhatásai később, az idő előrehaladtával csúnyán vissza tudnak köszönni. A személy utóbb megbánhatja a műtétet, de sokszor az már nem visszafordítható elváltozásokat okoz a testén.
Mit mérlegeljünk, mielőtt plasztikai sebészhez fordulunk?
Mindenképp lássuk tisztán a motivációinkat. Lássuk a céljainkat, hogy mit szeretnénk elérni a műtéttel, vagy esetleg milyen hiányosságot próbálunk betölteni, milyen „lukat” befoltozni általa. Mérlegeljük, hogy reálisak-e az elvárásaink. Ehhez érdemes más, számunkra hiteles emberek véleményét is kikérni. Beszéljünk olyan ismerősökkel, akik már átestek hasonló műtéten. És természetesen konzultáljunk részletesen a szakemberrel, tudjunk meg mindent a várható előnyökről, kockázatokról.
