A féltékenység gyermekkori eredetű, és későbbi megjelenése mindig visszatérés (a pszichológia nyelvén regresszió) a gyermekies-infantilis, éretlen reagálási-megélési mód szintjére. A féltékenység ellenséges és keserű érzésekkel jár együtt, ezek oka az, hogy a féltékenység egyik legfőbb érzelmi gyökere a veszteségérzés, azaz a félelem a veszteségtől: meg akarjuk tartani, ami a miénk, de veszélyeztetve érezzük. Másik fontos érzelmi velejárója a féltékenységnek a harag. A harag eredete pedig, ha még tovább megyünk az okok keresgélésében, a kisebbrendűségi érzés. Annak érzete, hogy kisebb-kevesebb vagyok, mint a számomra fontos másik, akit viszont magamhoz képest felértékelek. A féltékenység az önmagamról alkotott képpel van kapcsolatban. Az a tudat, hogy valaki, akinek a véleménye sokat számít nekem, egy harmadik személyt többre tart vagy többre tarthat nálam, kétségeket ébreszt bennem a saját értékemmel kapcsolatban. A féltékenység tehát saját negatív önértékelésünkkel hozható kapcsolatba. Ha partnerünk viselkedése számunkra azt igazolja, hogy más ember is van olyan értékes, mint mi magunk, netán értékesebb is nálunk, az kétségeket ébreszt, elbizonytalanít.

A féltékenység nem feltétlenül patologikus érzés. Tudjuk, hogy a szerelemhez normalizált szinten valamennyire hozzátartozik egy úgynevezett egészséges féltékenység is. A féltékenység ilyen formában a másik ember fontosságának, értékességének az átélése; annak, hogy vonzó, fontos a számomra, elvesztése veszteség lenne. Az egészséges, normál szintű féltékenység kiélezett "veszélyhelyzetekben" – azaz ha valóban megjelenik egy potenciális rivális - a ragaszkodás megjelenése, tehát természetes dolog. Az egészséges féltékenység evolúciós eredetű, hiszen ha nem így lenne, már rég kihalt volna a féltékenységért felelős gén. A férfiak, mivel soha nem lehettek biztosak benne, hogy a nő az ő gyermeküket hordja-e és szüli meg, mindig is igyekeztek távol tartani más szexuális partnereket a saját genetikai állományuk megőrzése érdekében. A nő legfőbb célja azonban a gyermek felnevelése, amit leginkább az veszélyeztet, ha a férfi más nőre, illetve annak esetleges gyerekére pazarolja „erőforrásait”. Ez az alapja annak a már széles körben ismert, majdnem közhelyszámba menő vélekedésnek, hogy a férfiak a szex miatt féltékenyek, a nők pedig az érzelemre. A férfiak leginkább arra kíváncsiak, a riválisok mennyire jó szeretők, míg a nők azt akarják tudni, hogy partnerük menyire fordult érzelmileg más felé. A nők a gyermeket védik, a férfiak a genetikai állományukat. Érdekesség, hogy a nemi különbségek a féltékeny viselkedésben is megjelennek: a férfiak általában a partnerük ellen fordulnak, őt vádolják vagy értékelik le, hogy a kudarc érzését elkerüljék, a nők azonban önmagukban keresik a hibát, alkalmatlanságot, belső kudarcérzést élnek át, és önmaguk ellen fordulnak.

A féltékenység tehát maradhat egészséges határok között is, a kóros, túlhajtott féltékenység viszont más kategória. Míg az egészséges féltékenység csak akkor jelenik csak meg, ha a másik szeretetét reálisan veszélyeztetve érezzük, addig a kóros féltékenységnek köze nincs a realitáshoz. A kóros féltékenység mélyen a személyiségben gyökerező probléma, összefügg az egyén egész kapcsolati stílusával, gondolkodásmódjával, feltételezéseivel, gondolati sémáival, probléma- és konfliktuskezelésével és legfőképpen önképével, önértékelésével. Ennek a fajta féltékenységnek az alapja mindenekelőtt az önbizalomhiány, önértékelési zavar.

Az tekinthető érett, felnőtt embernek, aki képes átgondoltan és az első indulatait félretéve viselkedni. A kóros féltékenység ezzel szemben olyan regresszív, azaz a gyermekies, éretlen szintre visszacsúszott megélésekre, reakciókra késztetheti az embert, amely indulati, agresszív, manipulatív vagy zsaroló viselkedésekben jelenik meg, ezáltal súlyosan károsítja a kapcsolatot. A súlyos bizalmatlanság, az állandó ellenőrizgetés, nyomozás, számonkérés, szemrehányás olyan valódi távolságot alakíthat ki a partnerek között, amely önmagát beteljesítő jóslatként akár valódi megcsaláshoz vagy szakításhoz is vezethet. A féltékeny fél egyre inkább kötni akarja a párját, egyre többet faggatja, ellenőriz, nyomoz, gyanúsít, támad. Akit viszont támadnak, az védekezni kezd, még ha nincs is miért. A meggyanúsított fél megijed, bezár, elkezd egyre kevesebb élményéről beszámolni, információt visszatartani, nehogy további alapot szolgáltasson a féltékenységre. De minél több információt tart vissza, annál inkább fokozódik a másik féltékenysége. A védekezésre kényszerített fél a fojtogató légkörben egyre rosszabbul fogja magát érezni, már nem is védekezik, sértődötten, hűvösen, távolságtartóan fog viselkedni, ami még tovább erősíti a féltékeny fél gyanúját, és még inkább vádaskodni fog. Kialakul egy ördögi kör, egy véget nem érő játszma, amely valódi elhidegüléséhez vezethet.

A kóros féltékenység okai

Említettem, hogy a kóros féltékenység alapja mindenekelőtt az önbizalomhiány, önértékelési zavar. Visszavezethető arra az – általában korai életkorban – kialakult sémára, meggyőződésre, hogy nem vagyok elég jó, értékes, szerethető, engem mindenki el fog hagyni. Azaz visszavezethető - mint a kapcsolati működéseink általában – az elsődleges kötődési mintákra, amelyeket a szüleinkkel megélt korai kapcsolat tapasztalatai, élményei, esetleges traumái alakítottak ki bennünk.

A féltékenység érzése tehát sérült gyermeki én-részünkhöz köthető, amely nem kapott elegendő és folyamatos gondoskodást, odafigyelést, elfogadást, megerősítést, így nem alakíthatta ki azt a mély, tudattalanul megélt és megingathatatlan meggyőződését, hogy a világ biztonságos, megbízhat másokban és abban, hogy megkapja tőlük a visszaigazolást és a szeretetet, nem hagyják magára. Ugyanez történik meg, ha versenyezi kényszerül testvéreivel a szülők szeretetéért, figyelméért, ha ebben a versenyben a „nem vagyok elég jó” élménye alakul ki, és ha az eredetileg természetes testvérféltékenységet a szülők nem kezelik megfelelően, vagy nem segítenek a gyereknek megbirkózni fájdalmas érzéseivel, indulataival. A feldolgozatlan testvérféltékenység gyakori gyökere a későbbi párkapcsolatokban visszaköszönő kóros féltékenységnek. A féltékeny ember regresszív, gyermeki módon viselkedik, igyekszik a másik embert kisajátítani, magához kötni, követelőzik, és sértett, dacos, akaratos gyerek módjára reagál, ha nem kapja meg, amit akar.

Fontos a családi minta szerepe is. Sokszor a féltékeny ember egyszerűen csak modellt követ. Abban a családban, ahol a szülők között állandó a féltékenykedés és a gyanúsítgatás, vagy a másik birtoklásának, kisajátításának igénye, a gyerek a hatalomfitogtatás, a bizalmatlanság és a gyanakvás légkörében nő fel, és ezt a viselkedésmodellt fogja követni. Más családokban pedig folyamatos versengésre és összehasonlításra nevelik a gyerekeket. A szülők aszerint ítélik meg önmagukat és személyes értékességüket, hogy ők és a lehetséges kapcsolataik hol állnak a társadalmi vagy hatalmi ranglétrán, hogy ki jobb vagy és ki rosszabb náluk, és olyan üzenetekkel küldik a világba gyermekeiket, hogy: „Nem bízhatsz magadban!” „Úgysem tudod megcsinálni!” „Mindig van nálad jobb!” „Nem bízhatsz senkiben!” „Ellenség vesz körül, aki a te pozíciódra tör!” Az ilyen családokban nevelkedő gyerekben az fog megerősödni, hogy folyamatosan harcolni kell a státusért, hogy a pozíció és az elfogadottság csak átmeneti lehet, és mindig résen kell lenni, nehogy veszteség vagy elutasítás érje az embert. Azaz, az énkép központi szervezőelvévé válik a hierarchiában elfoglalt hely és a versengés.

A féltékenység kezelése

Enyhébb esetben a túlzott féltékenység megfelelő önreflexióval, változni akarással „saját erőből” is kezelhető. Ha valaki nem kételkedik önmagában, ha párját boldognak, a kapcsolatukat jónak látja, akkor tudnia kell, hogy bárki tűnik fel a színen, valódi veszélyt nem jelenthet. Ilyenkor az esetleges féltékenység kezelhető marad, és nem okoz különösebb problémát. Ha azonban azt tapasztaljuk, hogy állandó bizonytalanságérzés, szorongás, kishitűség és féltékenység kínoz bennünket, akkor féltékenységi jelenetek helyett önvizsgálatot kell tartanunk, és önmagunkban kell kezelnünk a diszfunkcionális érzéseket, gondolatokat. A megoldás az lehet, ha nem másokkal, a környezetünk vagy a párunk viselkedésével és vélt hibáival foglalkozunk, hanem a saját belső erőforrásainkat erősítjük meg és használjuk fel. Például úgy, hogy a saját eddigi sikereinket vesszük számba, minden adandó alkalommal megerősítjük, hogy mi igenis szerethetőek és jók vagyunk. Érdemes további sikerélményekre törekedni, például továbbtanulni, kielégítőbb munkát keresni, törekedni saját baráti kör kialakítására, önállóan végezhető hobbikat, kedvteléseket találni – azaz önállósodni, jobban függetlenedni a párunktól. Ha megtanuljuk egyedül is jól érezni magunkat, akkor a partnerünknek is értékesebb lesz és hiányozni fog a közösen eltöltött idő.

Ha Ön felismeri magában a kóros féltékenységet, akkor próbálja meg a negatív hangokat önmagában elhallgattatni, esélyt adni a párjának, és nem gyanúsítgatni akkor, ha egyébként nincs konkrét bizonyítéka, alapja a megbízhatatlanságnak vagy félrelépésnek. Gondoljon arra, hogy az alaptalan gyanúsítgatás megalázó a másikra nézve, és tönkreteheti az egyébként jól működő kapcsolatot, alááshatja a szerelmet.

Ajánlok egy egyszerű, könnyen kivitelezhető módszert a kognitív pszichológia kelléktárából a féltékenység legyőzésére. Írjon össze néhány olyan jellegzetes kérdést, amely olyankor vetődik fel Önben, amikor féltékenység kínozza. Ilyenekre gondolok: Szeret engem még a párom? Fontos vagyok a számára? Van valami bizonyítékom arra, hogy már nem szeret? És arra, hogy szeret? Megalapozott a gyanúm? Ha pozitívabb önértékelésű lennék, akkor is ugyanígy vívódnék? Minden esetben, amikor fölmerül Önben a kétely a párja hűségét illetően, vegye elő a kérdéslistát, és őszintén válaszolgassa meg a kérdéseket. Ha arra az eredményre jut, hogy semmilyen okot, tényezőt nem tud fellelni, amely igazolná a féltékenységét, akkor próbálja meg azokat a bizonyos negatív hangokat önmagában elhallgattatni. Nehezen elfogadható érzelmei mindenkinek vannak, ezekkel nincs mit tenni, uralkodni kell rajtuk, illetve harcolni ellenük.

Amit ajánlottam, rövid távú stratégia. Hosszú távon érdemes lenne foglalkozni az önbizalom-hiányával, alacsony önértékelésével. Gondolkozzon el azon, hogy mi lehet ennek az alapja. Ha Ön mindig is ilyen volt, épp itt az ideje egy kis önismeret- és önbizalom-fejlesztésnek. Ha viszont arra jut, hogy a féltékenységét, aggodalmát egyedül képtelen kezelni, hogy az az Ön számára ismeretlen, nem tudatosított tényezőkre, vagy pedig fel nem dolgozott érzelmi traumára vezethető vissza, akkor keressen fel pszichológust a probléma feltárására.

A kóros féltékenység pszichoterápiával jól kezelhető. Először azokat a korábbi érzelmi traumákat vagy elakadásokat kell pszichoterápiás módszerrel megtalálni, amelyekben ezek a tünetek gyökereznek, utána lehet csak a változás stratégiáit kialakítani. A kezelési módok közül pl. a kognitív viselkedésterápia arra törekszik, hogy miképpen lehet feltárni, megérteni a féltékenységért felelős tényezőket, gondolati sémákat, majd a hibás gondolkodásmódot átstrukturálni, a káros mechanizmusokat, viselkedéseket pedig korrigálni. A negatív gondolatok hatékony átalakítása különböző relaxációs, illetve meditációs technikákkal is lehetséges. Ha valakinek inkább bal agyféltekéje domináns (azaz racionális, elemző gondolkodású, és inkább nyelvi kifejezőeszközök segítségével gondolkodik), annál a kognitív terápia hatékonyabb, aki viszont inkább „jobb agyféltekés” (racionalitás helyett inkább az érzelmi reakciói erőteljesebbek, a fantáziáját használja és képekben gondolkodik), annál inkább az válik be, ha ellazult állapotban képeket elevenít meg. (Pár egyszerű meditációs technikát ajánlok a cikk végén.)

A sikeres terápiának az elsődleges feltétele az, hogy a féltékeny ember felismerje önmagában, hogy a féltékenysége probléma, és letegye a voksot a változás mellett. Ha belátja, hogy a féltékenységét, kisajátítás-vágyát le kell küzdenie, a párja, a kapcsolatuk és a saját érdekében is, csak akkor van esély sikerre. A kóros féltékenységgel együtt járó szenvedés, fájdalom rövidtávon megértést és együttérzést válthat ki, hosszú távon viszont a környezetben értetlenséget, haragot és ingerültséget kelt, tehát küzdeni kell ellene. Emberileg megérthető érzelem, ugyanakkor nem elfogadható, káros viselkedésekre ragadtathatja az embert, amelyek ellen harcolni, ezeket kontrollálni kell.

Mit tehetünk akkor, ha nem mi féltékenykedünk, hanem mi vagyunk a túlzott féltékenység elszenvedői? Enyhébb esetben elég lehet, ha az átlagosnál több megerősítést adunk, biztosítjuk partnerünket szeretetünkről, igyekszünk számára a biztonság-érzést megadni a kapcsolatban. A nyílt, őszinte kommunikáció, a mély érzések kifejezése, a kapcsolati intimitás fokozása a féltékeny felet megnyugtathatja. A baj ott van, ha ez már nem elég, ha minden megerősítő, szeretetről biztosító megnyilvánulásunkat megkérdőjelezi a másik. Eleinte könnyű belecsúszni abba, hogy egyre többet bizonygatunk, de tudnunk kell, hogy ez nem jó megoldás, csak fokozza a problémát. Mint ahogy minden irracionális szorongás, a féltékenység is egyfajta önmagát erősítő, öngerjesztő működést indíthat be, a félelem tárgya egyre szélesebb körre terjed ki. Így itt sem megoldás az, ha a másik fél aláveti magát az egyre irracionálisabbá váló követelőzéseknek, bizonyíték-szolgáltatásoknak, lemondásoknak, mert az csak tovább erősíti a másik fél egyre elhatalmasodó féltékenységét. Az igazi megoldás itt is az, ha megadás helyett a kórosan féltékenykedőt szembesítjük szorongása tárgyával, azaz nem mi bizonygatunk, hanem lehetőséget teremtünk számára, hogy saját maga küzdjön meg a féltékenységével.

Relaxációban végzett technikáka féltékenység leküzdésére

(Forrás: http://konfliktusklinika.blogspot.hu/2013/02/szeliditsunk-szornyet-mit-t...)

1. Lássa féltékeny önmagát kívülről! Idézze fel testtartását, gesztusait, arckifejezését, hallgassa mondatait, mintha kamerán keresztül figyelné saját magát! Fogalmazza meg őszintén, hogy milyennek látja azt az embert, aki most megjelenik lelki szemei előtt.

2. Féltékenységét személyiségének tudattalan része okozza. Személyesítse meg a féltékenységet, és elegyedjen vele párbeszédbe! Vizualizálja lelki szemei előtt a féltékeny én-részt, szólítsa meg, nyugtassa meg vagy lágyítsa meg! Ez a rész jó szándékú, egyetlen célja, hogy kapcsolatát védelmezze. Magyarázza el az én-résznek, hogy ez a stratégia párkapcsolatának inkább árt, mint használ, és sokkal inkább mint kreatív tanácsadóra van rá szüksége.

3. Lássa partnere szemével önmagát! Milyennek látja féltékeny viselkedését partnere szemszögéből? Mit élhet át a párja, amikor féltékenységével kínozza őt? Legyen érzékeny a másik nézőpontjára, és ne feledkezzen meg arról, hogy a féltékenység természeténél fogva én-központú látásmódot erősít meg!

4. Üljön vagy feküdjön le egy csendes, nyugodt helyen, csukja be a szemét, lélegezzen mélyen, lazítson. Idézze fel, milyen érzés a féltékenység. Ha megjelenik a féltékenység kínzó érzése, figyelje meg és tudatosítsa, ami történik! Kapcsolja az érzést egy képhez is, amit belső „fantázia-képernyőjén” vetít ki. A látott képet most helyettesítse egy kellemesebbel: olyan jelenettel, amelynek örülne, ha valóra válna, vagy pedig olyannal, amely a múltban megtörtént, kedvese szerelmét-szeretetét bizonyítja, és jól eső, pozitív érzésekkel tölti el.