A válás mint krízishelyzet. A válás lelki megélése

Megismerkedés, szerelem. Összeköltözés, házasság. Gyerekszületés. Konfliktusok, kezdetben még nem vészesek. Veszekedések, kibékülések, elköltözés, visszaköltözés, szakítások. Aztán végérvényesen vége: kimondják a válást. Ez részben megkönnyebbülés - többnyire -, részben újabb szenvedések kezdete. A bírósági határozat nem tesz pontot a mondat végére. A válás hosszú folyamat, kezdete leginkább ahhoz köthető, amikor a két fél először kimondja: közös életük a jövőben nem folytatódik tovább. Ez talán a leggyötrőbb szembenézés, mert az első. Szembenézés azzal, hogy ezentúl minden megváltozik: a tervek, az elképzelt jövô, a megszokott mindennapok, az apró dolgok, amik kialakult rendet vittek a család életébe. A kialakult szokások érvényüket vesztik, nincsenek közös dolgok többé, még a múlt is megkérdôjelezôdik. Minden, ami megszokott és biztos volt, a levegôben kezd lógni, minden legalábbis átmenetivé válik. Ennél csak az a megrázóbb, amikor mindez valósággá is válik: az eddigi házasfelek szétköltözésekor, a válás gyakorlati megvalósulásakor.

Ezek persze a külsô, megfigyelhetô dolgok, jelenségek. Hogy mindez hogyan megy végbe a fejekben, érzelmekben, hogy ki hogy éli meg, az esetrôl esetre változik, és sokszor maga az érintett sem tudatosítja.

A megterhelő változás

A válás a leginkább megterhelô változások egyike az életben, amely próbára teszi az alkalmazkodóképességet, az egyénét és környezetét egyaránt. Persze nem hirtelen változás, egszeri esemény, hanem hosszas folyamat, amely a fontolgatástól a válás utáni életvitel megszilárdulásáig tart. A következô részfolyamatokat foglalja magába:
- az érzelmi leválást
- a jogi aktust
- a szülô-gyerek kapcsolatok újrarendezését
- a gazdasági válást
- a társas kapcsolatok átrendezôdését
- esetleg új kapcsolat létesítését.

A folyamatban az elsôdleges fordulatot a válási szándék kimondása jelenti. Ez jelentheti többéves, kimerítô harc lezárását, de lehet - a másik fél számára - váratlan, megrázó bejelentés is. Ezután megindul az egyezkedés, amely szintén sokféle formát ölthet. Lehet átgondolatlan, indulatteli események sorozata, vagy pedig egyoldalú, következetes, racionálisan végigvitt offenzíva, de lehet emberi módon, értelmesen is csinálni. A lényeg az, hogy a válás szinte sosem zajlik le teljesen fájdalommentesen, minden megrázkódtatás nélkül. Még a válást kezdeményezô, a kapcsolatot felbontó fél is megszenvedi a válást, azt az érzést, hogy a jövô hirtelen bizonytalanná válik; hogy számot kell vetni a megszokott életvitel felbomlásával; be kell ismerni a kudarcot; újragondolni a személyiség önmagáról alkotott képét; szembe kell nézni a szukebb és tágabb környezet értetlenségével, neheztelésével vagy sajnálatával, anyagi nehézségekkel, a lakás körüli bonyodalmakkal stb.

Persze rengeteg válás valóban a létezô legjobb megoldás. Régóta tönkrement, elfajult kapcsolatok, marakodások, testi-lelki pokol felszabadító végét jelentheti és egyben lehetôséget az újrakezdésre, a boldogabb életre. Ilyen esetekben a legjobb tényleg hátra sem nézni. De még a rossz, régóta nem működô házasság felbomlása is fájdalmas és szorongást keltô. Veszteség mindkét félnek, akik korábban egymást választották, egymással kívántak élni, kialakították a közös életüket, családot alapítottak, gyereket neveltek. És különösen nagy veszteség a gyerekeknek, akik nem egy - pótolható - partnert, hanem a szülôjüket vesztik el. Sokszor a gyerek nem is ért semmit. Annyit lát csak, hogy a számára két legfontosabb lény közül az egyik elmegy. A szülője, akinek a jelenléte és a család eddig egyet jelentett számára, aki eddig a családhoz tartozott - olyan szorosan, biztosan és olyan természetességgel, hogy fel sem vetôdött, hogy ez egyszer megváltozhat. Üres lesz a szobája, helye az asztalnál, nem vesz részt a közös étkezéseken, nem ül a tévé elôtt, nem mennek többet együtt kirándulni, moziba. Jön ehelyett hetente egyszer-kétszer vagy héthetente, az egyezkedés eredményétől vagy a bírósági döntéstől függően. Olyankor mintha vendéget várna a család: rendrakás, harapnivaló elôkészítése, feszültség. Vagy elviszi a gyereket egy vadidegen lakásba, sokszor egy vadidegen új "nénivel" (vagy "bácsival") vagy új "testvérekkel" kell ezentúl osztoznia rajta.

A lélektani feladatok

Szakemberek szerint hat olyan "lélektani feladat" van, amit az elvált szülôk gyerekeinek meg kell oldaniuk:
- tudomásul kell venniük a házasság felbomlását, vagyis szembe kell nézniük a realitással,
- függetleníteni kell magukat a szülôi konfliktusoktól,
- fel kell dolgozniuk az egyik szülô elvesztésének élményét,
- fel kell oldaniuk a szükségképpen jelentkezô haragot és önvádlást,
- el kell fogadniuk a válás véglegességét, le kell mondaniuk a szülôk "újraegyesítésének" vágyáról,
- reálisan kell megítélniük az emberi kapcsolatok lehetôségeit, tehát óvakodniuk kell attól, hogy saját jelenlegi vagy jövôbeli partnerkapcsolataikra átvigyék szüleik kudarcának tapasztalatait.

Hogyan lehet a gyerekeket segíteni ezeknek a nagyon nehéz feladatoknak a megoldásában? Semmiképp nem az elhallgatással. A gyerek úgyis megérzi a problémákat, a bizonytalanságot jobban megsínyli, mint a bizonyosságot, még ha az rossz is. Másrészt joga van tudni az ôt is érintô jövôt. A gyerekkel folytatott beszélgetésekben nem a múlt feltárása - a házastársi problémák története - a fontos, hanem a jövô tisztázása, annak tudatosítása, hogy nem veszti el a szülôjét, nem marad egyedül: "A gyereknek nem a szülôk házasságára van szüksége, hanem egy, ideális esetben két gondoskodó szülô megbízható elérésére."

Válás hosszú házasság után

A válások között külön csoportot képeznek azok, amelyek hosszas, esetleg több évtizedes együttélés után következnek be, már nem egészen fiatal korban. Ezekre a házasságokra már nem lehet olyan könnyen rásütni, hogy tévedés volt, hiszen 1O-2O évet kérdôjelezne meg. Ennyi közösen leélt évet nem lehet könnyedén zárójelbe tenni. Lehet persze, hogy már az elején sem volt jó a házasság, valami mégis összetartotta, valami révén mégis működött hosszú idôn keresztül.

Az ilyen válások mögött más, sokszor rejtettebb, elfojtottabb és mélyebb gyökerű konfliktusok rejlenek, mint a rövidebb házasságok mögött, és talán még fájdalmasabbak is, annál is inkább, mert sok ember számára talán a végleges magányt jelentik - hiszen idôsebb korban már nehezebb új partnert találni. Természetes, hogy ezek a házasságok nem egyik percrôl s másikra mentek tönkre, a válás nem elôzmény nélküli, már régóta érlelôdött. A kérdés csak az, hogy ennek a családtagok mennyire voltak tudatában.

Az is különbség a rövidebb házasságokhoz képest, hogy itt bôvül azoknak a személyeknek a köre, akik résztvevôi vagy csak - bár aktív - szemlélôi a házasság megromlásának, és akik tudatosan is a folyamat részesei; hiszen itt már felnôtt, gondolkodó, saját véleménnyel rendelkezô gyerekek is vannak, akik talán egyészen más nézôpontból látják az eseményeket, mint maguk a házasfelek. Így a felhalmozódó feszültség, konfliktus talán még komplexebb, több rétegű, mint a rövidebb idô alatt tönkrement házasságoknál.

Mit tehetünk?

Nagyon fontos: fogadjuk el, hogy a válás természetszerűleg krízishelyzet, amely kihat lelkiállapotunkra, persze egyéni mértékben. A legrosszabb, amit tehetünk magunkkal, ha negatív érzéseinket elfojtjuk, mindenáron erősnek próbálunk látszani. Tudnunk kell azt is, hogy e krízishelyzet lelki terheit nem kell egyedül viselnünk. Segítséget kérni, szakemberhez fordulni nem gyengeség, nem a kudarc beismerése, ellenkezőleg: erőforrásaink bővítése, lelki "fegyvertárunk" erősítése, azaz a sikeres megküzdés része.