Postaláda

Az itt közzétett levelek egyrészt a pszichológuskereső portálon feltett és megválaszolt kérdéseket tartalmazzák, másrészt olyan, témájuknál fogva talán a nagyközönség számára is fontosnak gondolt levelek, melyekben a neveket, helyeket, időpontokat, illetve a történet jellemző részleteit megváltoztattam, hogy felismerhetőséget kizárjam.

1. Levél

Üdvözlöm! 21 éves teniszversenyző vagyok és egy olyan problémám lenne hogy amikor vezetek és nyerő helyzetben vagyok teljesen leülök fejben, nem koncentrálok és sokat hibázok miatta és meccsek veszítek el. Hiába győzködöm magam hogy kezdj el figyelni mert kikaphatsz akkor is nyugodt maradok mert még vezetek és nem tudok újra felpörögni. Nem tudom hogyan kerüljem ezt el és hogy mivel ébresszem fel magam ilyenkor és ezért szeretnék tanácsot kérni. Előre is köszönöm!

Válasz:

Kedves S!
Nemrég jelent meg egy könyv: Fejben dől el – Sportpszichológia mindenkinek. A könyv legfontosabb gondolata az, hogy a gyakorlati felkészülés és a fizikális erőnlét nagyon fontos a sportsikerek elérésében, viszont önmagában sokszor kevés. Mentális felkészülés, ún. mentális tréning is kell ahhoz, hogy akkor és ott, amikor és ahol kell szellemileg és érzelmileg is „ott legyünk”. Ahogy Ön írja, tudjunk koncentrálni a megfelelő pillanatban. Emellett sok-sok olyan lelki és személyiségbeli tényező (pl. önbizalom, pozitív gondolkodás) is van, amelyek szükségesek a sikerhez , és amelyek fejleszthetők. Például a mindfulness, magyarul tudatos jelenlét terápiával, amelyről szintén jelent meg könyv, dr. Szondy Máté tollából. A könyvek mellett sportpszichológiával foglalkozó pszichológus szakember tudna Önnek segíteni. Keresse fel a sportpszichologia.lap.hu oldalt! Sok sikert és eredményes versenyzést!
Üdvözlettel: Roboz Gabriella
(Eredeti közlés itt.)

2. Levél

Üdvözlöm. Kérdésem lehet meglepő de, sajnos nem igazán tudom kihez forduljak vagy kitől kérjek tanácsot. Tavaly októberben kisfiam (12) akivel nagyon sok magatartási probléma volt és időnként széklet foltok voltak a nadrágján, azt kérte tőlem,hogy nem akar többet találkozni az apjával. Borzasztó állapotba került, nagyon kétségbe ejtő volt az egész. Ismerősök ajánlásával felkerestem egy klinikai szakpszichológust,hogy segítsen nekünk. Második alkalommal amikor nála jártunk vett fel valamilyen tesztet, aminek eredményéről hetek múlva mondott is valamit de igazából írásos értékelést soha nem láttam. ebből egyértelműen az derül ki hogy valami nagyon erős hatás érte a gyereket és az apjával kapcsolatban "gáz" van.Ügyünk elég lassan és vontatottan halad, az alkalmak általában valamilyen konkrét témában történő beszélgetések. A pszichológus javasolta,hogy felveszi apával a kapcsolatot és aztán mediáció keretén belül üljünk le közösen, ezt a mediációt Ő vezeti. Én és a párom akivel együtt neveljük a gyereket beleegyeztünk, de kértük, hogy maradjon a családunk mellett. Az apával való találkozása megtörtént amiről nekem csak telefonon mondott néhány információt. Erre a bizonyos találkozóra ma került sor, ahol ők már mint régi ismerős üdvözölték egymást. A "mediáció" az gyakorlatilag egy ide-oda kapós dolog lett csapongva a témák között úgy hogy közben a pszichológus elég keményen minősített mindenkit ügyelve arra hogy a 2 órába beleférjen, majd mindkettőnktől beszedve felesbe a díjat (amiről még soha bizonylatot nem kaptam) és az orrunk előtt lebeszélte apával a következő időpontot "személyes beszélgetésre" . Az eredmény az én értelmezésem szerint az lett hogy a gyereket vigyük el a pszichológushoz ahol gyakorlatilag egy a pszichológus által felügyelt kapcsolattartás zajlik, alkalmanként az alapdíj ellenében. Azt szeretném tudni mennyire általános az, hogy ilyen esetben egy szakember megfelelő díjért mind két fél érdekét képviseli, úgy hogy közben üzleti kapcsolat jön létre? Általános az, hogy négy hónap krónikájáról semmilyen írásos dokumentum nem készült, illetve én nem kaptam? Szeretném ha tudnák nem a szakmai kompetenciát kérdőjelezem meg, de ezek az etikai kérdések feszítenek úgy érzem a tovább lépéshez szükségem van arra hogy maximálisan bízni tudjak választott pszichológusunkban. Köszönöm.
Tisztelettel:Nagy A.

Válasz:

Kedves A!
Leveléből pontosan nem derül ki sok részlet, de feltételezem, hogy a család már nem együtt él: az édesapa külön, és Ön mint a gyermek feletti felügyeletet gyakorló személy a gyermekével együtt, külön háztartásban. Azokat a válásokat követően, ahol a kapcsolatból gyermek született, az édesapa meghatározott időpontokban és keretek között jogosult a gyermekével való kapcsolattartásra. Ennek részleteit vagy válóperben született bírósági végzés, vagy - amennyiben házasság nem jött létre – a szülők által elfogadott közös megállapodás tartalmazza. A szabályozás meglétéről és mikéntjéről Ön nem írt. Ha nincs ilyen, vagy ha ezen változtatni szeretne, akkor ez a hatóságra - bíróságra vagy gyámhatóságra - tartozó kérdés. Ha a kapcsolattartás szabályozva van, de Ön úgy érzi, hogy a gyerek pszichés állapotára nézve az negatív következményekkel jár, akkor érdemes pszichológus véleményét is kikérni, mint ezt Ön is tette. A pszichológus feladata kettős: egyrészt felderíteni, hogy milyen tényezők állhatnak a gyerek tünetei hátterében, másrészt javaslatot tenni a probléma orvoslására, beleértve a megállapodás újraszabályozását is, amelynek jogi rendezése egyébként a gyámhatóságra tartozik. Nem tudom, hogy e kettős feladat tekintetében milyen konkrét lépések történtek a pszichológussal való beszélgetések során. Azt mindenképpen jogosnak érzem, hogy a szakember bevonta a folyamatba a gyermek édesapját mint érintett felet is, illetve hogy az ő véleményét is meghallgatta, hiszen egy szakembernek több oldalról kell tájékozódnia. A gyermek problémáit valószínűleg a környezet okozza, jogos, hogy a családot mint egészet is vizsgálat alá vonjuk. Bár Önök már nem egy közös családon belül nevelik az édesapával a gyermeküket, de szülőpárként továbbra is együtt kell működniük, és ez bizony sokszor nem könnyű. Hogy a mediáció volt-e a legjobb megoldás ebben az esetben, illetve hogy időszerű volt-e a mediáció, az már más lapra tartozik, azt ennyi információ alapján nem lehet megítélni. Mindenesetre néhány fogalommal Önnek tisztában kell lennie, ebben szeretnék Önnek segíteni. Mediációra akkor van szükség, ha a szülők között valamilyen konfliktus van a gyermek nevelését illetően. A pszichológus kezdeményezheti ezt, ha szükségesnek látja, és ha van jártassága, képzettsége mediációk vezetésében. Ilyenkor azonban új szerződést kell kötni a pszichológussal való munkában (ez nem feltétlenül írásos szerződés, de mindenképp át kell definiálni a kereteket és a célt, ezért beszélek „új szerződésről”). Annál is inkább, mivel ilyenkor megváltozik a pszichológus szerepe és elköteleződése. Egy pszichológus megbízását mindig a kliense érdekében (jelen esetben az Ön gyermeke, illetve miután ő még kiskorú, Ön mint a gyermek felügyeletét ellátó személy érdekében) teljesíti. A mediátor feladata ettől eltérő: a mediátor semleges harmadik félként ellenérdekű felek között közvetít, és tanult technikák alkalmazásával a feleknek segít a megállapodás létrehozásában. Végezheti a mediációt a pszichológus is, de csak ha az általam előzőekben leírt átkeretezés megtörtént. Egyéb esetben az egyes szerepkörök nehezen járhatók át. Önnek ez okoz érthetően gondot. Én magam pszichológus és emellett képzett mediátor is vagyok, az általunk vállalt ügyekben tehát pszichológussal segített mediáció zajlik, ahol rajtam kívül egy másik mediátor is részt vesz a folyamatban, pontosan a hasonló szerepzavarok elkerülése céljából.

A mediáció folyamat, annak meghatározott menete van. Általában egy ülés nem szokott elegendő lenni. A szakma szerint minden mediációs ülésről írásos dokumentum készül, amiben a mediátor rögzíti a felek álláspontjait, a megállapodással végződő és még nyitott kérdéseket, illetve a következő mediáció időpontját. A mediáció lezárásáról is készül egy lezáró dokumentum attól függetlenül, hogy a mediáció sikeres volt-e, vagy sem. A mediációs folyamat eredménye lehet az, hogy a felek megállapodnak ellenőrzött kapcsolattartásban, akár a mediátor vagy pszichológus javaslatára, akár ettől függetlenül is. Akkor kerülhet erre sor, ha a szülő megalapozottnak látja azt a félelmét, hogy a kapcsolattartás során a gyerek sérül. Ellenőrzött kapcsolattartást vagy szülők közötti megállapodás (mediációs megállapodás), vagy bírósági vagy gyámhatósági határozat alapján lehet folytatni. Erre szakosodott intézmények állnak rendelkezésre, ezeket kapcsolatügyeleteknek nevezik. Indokolt esetben kifejezetten javasolni tudom a kapcsolatügyeletek igénybevételét.

Az írásos dokumentációról: szakértői véleményt csak igazságügyi szakértői képesítéssel rendelkező pszichológus adhat ki. A pszichológus a szülő kérése alapján véleményt kiadhat (kérés nélkül automatikusan a szakember erre nem kötelezhető), de az hatósági eljárásban szakértői véleménynek nem minősülhet. Szakértői vélemény megkérésére külön procedúra működik, külön díjazással, és azt a hatóságnak (bíróságnak vagy gyámhatóságnak) kell kezdeményeznie. A felvett tesztek eredményéről Ön mint szülő tájékozódhat, írásos véleményt is kérhet, de az nem minősülhet hivatalos szakértői dokumentumnak.
Még egy dolog: a pszichológusnak kifizetett óradíjról Önnek jogában áll bizonylatot kérni.
Összegezve: hogy az Ön által felért pszichológus megfelelően járt-e el, nehéz megítélni ennyiből, mindenesetre Önben jogos kérdések merülhettek fel.

A mediációról részletesen itt olvashat: http://valasmediacio.hu

Kapcsolatügyeletekről a következő honlapokon kap részletes tájékoztatást:

http://www.kapcsolatalapitvany.hu/
http://www.zcsk.hu/csaladkonzultacio/hazirend
http://www.pszichoerdek.hu/Protokollok/Iskola/MAKAMOSZ_medi%C3%A1ci%C3%B...

Remélem tudtam segíteni, üdvözlettel
Roboz Gabriella

(Eredeti közlés itt.)

3. Levél

A párom (nő) miatt írok. Ő egy nemzetközi cég alkalmazottja, és a munkája kezdi kikészíteni. A dolga szerint új embereket kell megkeresnie Magyarországon, megismertetni velük a rendszert, és a jobbakból munkatársat faragni. Állandó összehasonlításban áll. Mindig tudja, hogy hol tart a többiekhez képest. Elfogulatlanul állíthatom, hogy képességei, gyakorlata, minden feltétele megvan a munkához. Valami miatt mégis folytonos sikertelenséget érez. Mindig azt hajtogatja sírva, hogy többre képes ennél, minden eredményét kevésnek tartja. Kétségtelen, hogy tarthatna előrébb is, de amit már le tett az asztalra, az sem semmi. Nem a főnökei tartják nyomás alatt, hanem ő magát. Mindkettőnket kikészít. Sokat beszélgetünk. Ilyenkor az a benyomásom, mintha néhány gondolatot kellene csak a fejében átváltani, és rendbe kerülne minden. De olyan nehezen fogad be ilyent, ez is a probléma része. Mit tehetnék vele?

Válasz:

Kedves P! Nagyon értékesnek tartom azt, hogy odafigyel párjára, felelősséget érez iránta, fontos Önnek a párja lelki egyensúlya. Tudnia kell azonban, hogy párjának önértékelési problémái vannak, ezek eredete pedig messzire vezet. Az önértékelés több forrásból ered: alkati jellemzőkből, neveltetésből, családi jellemzőkből, gyerekkori tapasztalatokból. Komplex dologról van tehát szó, amelyet érzelmi tényezők, szubjektív benyomások, tudattalan rögződések sokkal inkább meghatároznak, mint racionális gondolatok. A kívülálló, „objektív” nézőpont, a racionális érvek nem elegendők ahhoz, hogy az ember önmagáról alkotott képét és önmagához történő értékelő viszonyulását megváltoztassa. Ahogy Ön is írja: mi magunk tartjuk nyomás alatt önmagunkat! Azért érez a párja folyamatos sikertelenséget, mert irreálisan magasra helyezett belső normáknak akar megfelelni. Ön ezt kívülről látja, talán ő maga is látja, tudja ezt „fejben”, mégsem tud ezen változtatni, olyan mélyen gyökereznek benne ezek a normák. Ezért nem lehet a fejében „átváltani” a gondolatokat, és ezért nem segít rajta az, ha Ön a tanácsaival látja el. Mit tehetne vele? Én inkább úgy fogalmaznék, hogy mit tehet érte. Csak álljon mellette. Azzal teheti a legtöbbet, ha a barátnője azt érzi, hogy számíthat Önre, mégpedig olyan módon, ahogy az neki jó. Ha tanácsot kér, adjon tanácsot. De sokszor nem konkrét tanácsra van szükségünk, „csak” a megértésre: arra, hogy meghallgassanak, és figyeljenek ránk. Lehet, hogy úgy érzi, Ön sokkal jobban megoldaná azokat a helyzeteket, problémákat, amivel a párja szembesül, ezek a megoldások azonban az Ön megoldásai, és nem az övé. Bízzon benne, és akkor – fokozatosan – ő is meg fogja találni a saját megoldásait. Ezzel segítheti leginkább az önbecsülése fejlődését. Azt írja, hogy a munkája kezdi kikészíteni a párját. Valami miatt mégis marad ezen a munkahelyen! Lehet, hogy még ezzel együtt is megéri neki ez a munka? Vagy még nem érzi magát késznek a váltásra? Esetleg fél, hogy nem talál ennél jobb munkát? Számos oka lehet a maradásra, és ezeket ő tudja a legjobban, ahogy a saját erejét és tűrőképességét is neki önmagának kell felmérnie. Felnőtt nő, képes erre. Ezért írom azt, hogy a legfőbb segítség az, ha bízik benne és mellette áll. Emellett persze fontos az is, hogy felhívja a párja figyelmét arra, hogy az önbizalomhiány és a negatív önértékelés megváltoztatható, tudatosan fejleszthető! Jó módszer a szakirodalom olvasása (szakirodalmat könnyen kereshet akár ő, akár segítségképpen Ön is a neten, szociális készségek címszóval, továbbá számos önsegítő könyv kapható a témában), de érdemes lenne a barátnőjének egy önismereti fókuszú terápiás beszélgetésen, esetleg személyiségfejlesztő vagy pszichodráma csoportban részt venni.
Üdvözlettel: Roboz Gabriella

(Eredeti közlés itt.)

4. Levél

Üdvözlöm! Azt hiszem nem olyan egyszerű röviden tömören elmondani a problémám.25 éves nő vagyok ,abszolút életvidám -úgy általában-ami befolyásolja a jó közérzetem:a stressz a nem tudom feldolgozni és lenyelni ha valami nem tetszik-nincs is ezzel addig baj -mert kompromisszum kész vagyok és tudok tűrni-egy darabig-addig amíg nem iszom egy kicsit-akkor aztán az összes sérelem KITÖR és mindenkit megbántok -de nem is kicsit-emiatt kisebbség érzetem van az önbecsülésem egyenlő a nullával...a múltban családtagjaimmal sok nézeteltérésünk volt,édesapám meghalt már jó pár éve.Amikor ezek hogy is mondjam dührohamaim vannak-mintha nem is én lennék-mintha bújkálna bennem valaki-és ő csak azért van -hogy másokat megbántsak és magam lejárassam-borzasztó...alapvetően is kissé hirtelenebb vagyok mint szeretnék.Sokat gondolkoztam már azon-sajnos hogy nem jó az senkinek hogy én a világon vagyok-sokat forog ekörül a gondolatom.Viszont ha egyszer nem mondom el a sok felgyülemlett nemtetszésem -úgy érzem fölemészt és megfulladok tőle-csak épp más köntösben nem megy sajnos.A páromnak is elege van az ilyen dühkitörésekből-és megakarom változtatni-de úgy érzem-már ez egyedül nem fog menni.... Válaszát előre is köszönöm Üdvözlettel

Válasz:

Kedves Kérdező! Átolvasva levelét, két – a szokásos fordulattal élve egy jó és egy rossz – hírrel tudok szolgálni. Jó hír az, hogy felismerte a problémát, ami azt jelzi, hogy szembenéz vele és kész változni-változtatni. Ez pedig már fél gyógyulás. A rossz hír: a probléma komplexebb és mélyebb gyökerű annál, mintsem hogy egyedül meg tudna birkózni vele. Ezt Ön - helyesen - fel is ismerte. Amivel küzd, az egyfajta érzelemszabályozási probléma, más néven indulatkontroll zavar. A dührohamok, az alkohol hatására agresszíven feltörő sérelmek azt jelzik, hogy konfliktuskezelő készségei nem a legmegfelelőbbek, ez pedig akadályozza a kiegyensúlyozott emberi kapcsolatok létesítésében és fenntartásában. A kompromisszumkészség fontos dolog, de csak határok között, nem minden áron célszerű kompromisszumokat kötni. Sokat nyelni, tűrni – ez nem egyenlő a kompromisszumkészséggel, ráadásul az ilyen attitűd előbb-utóbb megbosszulja magát. Az érzéseinket, jogos igényeinket és a véleményünket meg kell tanulnunk kulturált módon kifejezni és érvényesíteni. Minderre önismereti fókuszú konzultáció-sorozatot vagy terápiát javasolnék Önnek. Ennek során két irányba lehetne indulni: egyrészt fel kellene tárni a problémák gyökereit – a szüleivel való kapcsolata egyértelműen meghatározó jelentőségű lehet - , másrészt meg kellene tanulnia a hatékonyabb konkfliktuskezelési módokat. A feltárás azért fontos, mert meg kell értenünk saját magunkat ahhoz, hogy változtatni tudjunk káros beidegződéseinken, magatartásmintáinkon. A másik irány egy viselkedési és kommunikációs tréning lenne, hatékonyabb érzelemszabályozási készségek elsajátítása érdekében. Ha elszánja magát, keressen – akár engem, akár más szakembert, aki megnyeri a bizalmát. Elérhetőségem honlapomon (www.robozgabi.hu) megtalálható.
Üdvözlettel: Roboz Gabriella

(Eredeti közlés itt.)

5. Levél

Jó Napot Kívánok! 24 éves nő vagyok, a párom 33, 5 hónapja vagyunk együtt. Mindig is tartós párkapcsolatról ábrándoztam. Kevés kapcsolatom volt előtte, a szakítás mindig megviselt. Maximálisan megbízható vagyok, mégsem tudok magamból kiindulni, és a páromban folyamatosan azt lesem, hogy mikor ver át: komolyan mondja vajon, hogy szeret? Nem szeretett bele másba? Már odáig fajul a dolog, hogy ha nincs is velem, és látok egy csinos nőt, arra is féltékeny vagyok, és arra gondolok, hogy a párom bizonyára beleszeretne, de jó, hogy nincs éppen itt, és nem látja. Tudom, hogy ezek fikciók, és nincs valóságalapjuk. A páromnak előttem csak egy kapcsolata volt, ami 14 évig tartott nem futkorászott a nők után, monogám típus, tisztességes, erkölcsös férfi. De az érzéseim minden racionalizálás ellenére megmaradnak - hiszen akármilyen erkölcsös valaki, attól még beleszerethet másba. Próbáltam neki ezeket neki elmondani,de oda jutottam, hogy vitába fajult "mosoly szünet" is alakult ki! De félek, hogy ezekkel a dolgokkal elijesztem, hogy nem bízom benne, és attól is félek, hogy kényelmetlenül érezné magát, hogy "magyarázkodnia" kell a semmiért. A párom sokat dolgozik egy gyárba ahol kb. 2000 nő dolgozik és ilyenkor a képzelgéseimnek nincs határa. Sírok, és nem is tudok arra gondolni, hogy mennyire hiányzik vagy mennyire szeretem, mert csak az jár a fejemben, hogy bizonyára van ott egy helyes nő, akibe beleszeretett. Annak ellenére, hogy mennyire megbízható, sokszor elég érzéketlennek bizonyul a szeleburdiságából fakadóan, amik csak megerősítik bennem a félelmemet, hogy nem szeret. Apró figyelmességekkel sem jár a kedvemben. Na jó volt valentin nap kaptam már ezt azt de úgy igazán,hogy ezt neked vettem vagy eszembe jutottál nem!! Sajnos én szeretek jönni menni stb. ő annyira nem! Én el hívtam vacsorázni márciusba akkor ő azt mondta jó én majd vissza hívlak fürdőzni azóta is megyünk és már lassan 2 hónapja ígéri! Ugyanakkor szenvedélyes a szerelemben, sok örömöt ad, tartalmas a kapcsolatunk, jó a szex, jó az együttélés, beszéltünk már házasságról és gyermekvállalásról is, bátran kimondja, hogy szeret és hogy hiányzom neki. A bizalmatlanságomat tovább fokozza, hogy semmilyen esetben nem volt még féltékeny, sosem érezte még, hogy engem el is veszíthet. Megrémiszt, és egyből arra gondolok, hogy nem szeret. Már az is előfordult, hogy a határaimat és az ő határait feszegetve azt hazudtam neki, hogy összefutottam a korábbi nagy szerelmemmel, beszélgettünk, ebédeltünk, és mondtam, hogy milyen kedves volt, és ő csak annyit mondott, igen, biztos nagyon jófej lehet, akár meg is hívhatnánk vacsorára! Távol álljon tőlem, hogy valódi okot adjak a féltékenységére, vagy hogy ne engedjen el jó szívvel valahova, de néha úgy érzem, hogy ha azt mondanám neki, hogy lefeküdtem valakivel, akkor arra is azt mondaná, hogy igen, látom is milyen szépen ki vagy pirulva! Csak akkor vagyok felszabadult és boldog, ha kettesben vagyunk, és "megbizonyosodtam róla", hogy még szerelmes belém. Leírva teljesen nonszensz, de nagyon nehéz ezeket az érzéseket legyűrnöm, és nem egyből sértetten viselkedni vele, mert nagyon jól tudom, hogy nem ártott nekem soha. Mitől alakulhatott ki ez a féltékenység? Hogyan győzhetném le? Beszéljek-e a páromnak erről? Hogy lehet, hogy ő soha nem féltékeny, pedig sok férfi keresi a társaságom, csinos, értelmes, jó humorú nő vagyok. Köszönöm a segítségüket!

Válasz:

Kedves Levélíró! Valóban, a féltékenység nem mindig racionális dolog, és többnyire sokkal inkább az érzelem átélőjéről szól, mint az okozójáról. Többfajta féltékenység van - helyesebben különböző fokozatai vannak a féltékenységnek. Minden szerelemhez hozzátartozik valamilyen szintű egészséges féltés - bár személyiségtől is függ, hogy ki mennyire hajlamos rá -, ami ebben az esetben a ragaszkodás megjelenése, a másik fontosságának, értékességének az átélése. Akkor jelenik csak meg, ha a fontos másik szeretetét reálisan veszélyeztetve érezzük. Van azonban olyan féltékenység is, amelynek nincs köze a realitáshoz. Ennek a fajta, kóros féltékenységnek az alapja mindenekelőtt önbizalomhiány, önértékelési zavar. Leveléből ítélve az Ön párja nem adott okot a féltékenységre és a bizalomhiányra. Az, hogy ő nem mutatkozik féltékenynek, szintén nem ok a bizalmatlanságra. Miért lenne féltékeny, ha megbízik Önben és a szerelmükben? Erre mondják azt a közismert fordulattal élve, hogy a „probléma az Ön készülékében van.” Gondolja át azt, hogy milyen tényezők vezethették arra a tudattalan feltételezésre, hogy Önt nem lehet szeretni, hogy félnie kell a megcsalástól. Igaza van: az indokolatlan számonkérés és bizalmatlanság valóban elijesztheti a párját, alááshatja a szerelmet, tönkreteheti az egyébként jól működő kapcsolatot. Az alaptalan gyanúsítgatás megalázó a másikra nézve, a hiábavaló bizonygatás fárasztó lehet. Hogyan győzhetné le a féltékenykedést? Ajánlok egy egyszerű, könnyen kivitelezhető módszert. Írjon össze néhány olyan jellegzetes kérdést, amely olyankor vetődik fel Önben, amikor féltékenység kínozza. Ilyenekre gondolok: Szeret engem még a párom? Fontos vagyok a számára? Van valami bizonyítékom arra, hogy már nem szeret? És arra, hogy szeret? Megalapozott a gyanúm? Ha pozitívabb önértékelésű lennék, akkor is ugyanígy vívódnék? Minden esetben, amikor fölmerül Önben a kétely a barátja hűségét illetően, vegye elő a kérdéslistát, és őszintén válaszolgassa meg a kérdéseket. Ha arra az eredményre jut, hogy semmilyen okot, tényezőt nem tud fellelni, amely igazolná a féltékenységét, akkor próbálja meg a negatív hangokat önmagában elhallgattatni. Nehezen elfogadható érzelmei mindenkinek vannak, ezekkel nincs mit tenni, uralkodni kell rajtuk, illetve harcolni ellenük. Amit ajánlottam, rövid távú stratégia. Hosszú távon érdemes lenne foglalkozni az önbizalom-hiányával, alacsony önértékelésével. Gondolkozzon el azon, hogy mi lehet ennek az alapja. Ha Ön mindig is ilyen volt, épp itt az ideje egy kis önismeret- és önbizalom-fejlesztésnek. Ha viszont arra jut, hogy a féltékenységét, aggódását egyedül képtelen kezelni, vagy hogy az az Ön számára ismeretlen, nem tudatosított tényezőkre vezethető vissza, akkor keressen fel pszichológust a probléma feltárására és feloldására. Még mielőtt valódi problémákat okozna a párkapcsolatában vagy egyéb téren. Még egy dolog. Azt ajánlottam, hogy indokolatlan szemrehányásokkal ne bombázza a párját. De minden kapcsolatban adódnak problémák, ezeket viszont meg kell beszélni. Ha a figyelmességeket, az intenzívebb odafordulást hiányolja a párjától, azt viszont igenis érdemes szóba hozni, bár ilyenkor is érdemes kerülni a negatív, számon kérő, támadó hangnemet. Fogalmazza meg, mi esne jól Önnek, ezt hogyan lehetne megvalósítani, és beszélje meg a barátjával. Kívánom Önnek, hogy mindez sikerüljön, és legyen boldog a párjával!
Üdvözlettel: Roboz Gabriella

(Eredeti közlés itt.)

6. Levél

Üdv! Lehetőleg szexuál pszihológus válaszát szeretném kérni a problémámban! 4 hónapja vagyok együtt a párommal, nagyon szeretjük egymást. Az első 3 hónapban teljesen rendben volt a szexuális életünk, mostanában viszont valamiért csökkent a libidóm, a sexuális vágyam, nem tart már elég ideig az erekcióm, egyszer csak azt érzem hogy kezdek lankadni szeretkezés közben, és nem értem miért. Orális sexet akármeddig bírám ,de hüvelyi sex közben 10 perc után elvész az erekcióm. Nem tudom hogy mi veszhetett el bennem, 19 éves vagyok, nem volt eddig ilyen problémám, kívánom a páromat is, urológusnál voltam, semmi szervi problémám nincs. Próbáljak ki esetleg valami vágyfokozó gyógynövényt? Mit tegyek?

Válasz:

Kedves K! A probléma, amit leírt, ismert jelenség, másokkal is előfordul. Úgy vélem, Önnek nem libidóproblémája van, hiszen az orális szex közben nem csökken a vágya, és valószínűleg – bár erről nem írt - ugyanez áll az önkielégítésre is. A vágyfokozók használata tehát teljesen felesleges. Hogy közösülés közben egy idő után miért lesznek erekciós problémái, arra ennyi információ alapján nehéz bármit is mondani. Két okra tippelek: vagy a párkapcsolatában rejlik a magyarázat, vagy pedig teljesítményszorongást, megfelelési kényszert él át szeretkezés közben. Természetesen ezek az okok össze is függhetnek. Hogy orális szex közben miért nincs problémája, arra valószínűleg az a magyarázat, hogy az kevésbé intim helyzet, kevésbé szól a kölcsönös, egymásba feledkező örömszerzésről. A probléma valódi okait csakis személyes beszélgetésen lehetne feltárni, amit szükség esetén célzott párterápia követhet. Ha ismerjük az okokat, a meghatározó párkapcsolat-dinamikai tényezőket, már el lehet indulni a terápiás változás, megoldás felé.
Üdvözlettel: Roboz Gabriella

(Eredeti közlés itt.)

7. Levél

Tiszteletem! Szeretném megtudni mi a teendő a következő esetben: 2,5 éves gyerek(akit az édesanyja a bíróság előtt az apának adott és előtte 4 hónapig nem érdeklődött felőle) nem akar láthatáskor édesanyjával elmenni(2 hetente szombaton 10h-17h-ig), már az anya hallatán nagy sírásba kezd és azt mondja "nem akar vele lenni"..Az anya ellen nem beszél neki senki,tudva,hogy ezzel csak neki ártanánk Az édesapa mondani akar valamit a gyerekről az anyának,akkor az anya válasza :"-Kit érdekel". Szó nélkül viszi-hozza a gyereket.A 4. láthatáskor is sírva ment el és szomorúan érkezett haza.Minden láthatás után néhány napig bepisil(pedig nappal már teljesen szobatiszta),álmában felsír.Sajnos nem mond semmit arról, hogy mért nem jó anyával,hiába kérdezzük.A gyermekorvos és védőnő tanácsára gyerekpszichológushoz szeretnénk vinni.Nem a láthatástól való eltiltás a cél.A gyermek a legfontosabb.A bíróságtól kérhető e ilyen esetben gyermekpszichológiai vizsgálat, valamint a láthatás szüneteltetését lehet e kérni az új láthatási végzés kihirdetéséig?Előre is köszönöm válaszát.

Válasz:

Tisztelt Hölgyem! Leveléből arra következtetek, hogy jelenleg az ügy nincs bírósági szakaszban, tehát lezárt ítélet alapján van kijelölve a gyermekelhelyezés (az apánál) és a kapcsolattartás (az anyával). Ilyen esetben az illetékes az ügyben a helyi gyámhatóság. Gyámhatósági meghallgatást, vizsgálatot a lakhely szerint illetékes gyermekjóléti szolgálatnál lehet kérni. Ott kérjen az apa időpontot, mondja el, milyen tüneteket, viselkedéseket tapasztalnak a gyermeknél. Ők el fogják mondani, mi a teendő, és továbbítani fogják a panaszt a gyámhatóság felé. A megítélt láthatás felülvizsgálatának, módosításának kérelmét a gyámhatóság fogja elindítani, szükség esetén gyermekpszichológiai vizsgálatot is elrendel. A bírósági szakaszba lépés előtt azonban mindenképpen érdemes a szülők közötti kommunikáció rendezése, mediációs eljárás keretében. Ennek szükségességét valószínűleg a gyermekjóléti szolgálatnál is el fogják mondani. A mediáció hatékony, szakember által közvetített konfliktuskezelést, egyezkedést jelent, ami siker esetén peren kívüli megállapodással zárul. Olcsóbb, gyorsabb, hatékonyabb, mint egy pereskedés. A mediációról részletesen olvashat www.valasmediacio.hu-n. Mediátort a gyámhatóság is kijelölhet az Önök számára, vagy dönthetnek úgy, hogy Önök keresnek szakembert. Ebben az esetben mediátor kollégámmal szívesen elvállaljuk a mediációt. Én magam pszichológus, családterapeuta és képzett mediátor is vagyok.
Üdvözlettel: Roboz Gabriella

(Eredeti közlés itt.)

8. Levél

Üdvözlet! Miért van az hogy egyik nap ìgy gondolom a másik nap ùgy mièrt vagyok ilyen labilis és bizonytalan ? 30 éves vagyok 13 éve van kapcsolatom , mindig tudtam mit akarok, de már pár hónapja nem ez van és teljesen tönkretesz egyik nap úgy gondolom igen szeretnék családot a páromtól vele akarok maradni de pár napra rá inkább külön lennék egyedül vagy mással kipróbálnám az életet vagy még kicsit utazgatnék . Őt is már teljesen kikészítettem ezzel hogy nemtudom mit akarok. Mi lehet ennek az oka ? Köszönöm a segítségét !

Válasz:

Kedves O! Én azt gondolom, hogy valamiféle fordulóponthoz érkezett. Sokan hisszük - sokszor nem is tudatosan -, hogy a kerek évfordulók (születésnapok, házassági évfordulók, de az év első vagy utolsó napja is ilyen) valamiféle vízválasztó, sorsfordító szerepet töltenek be az életünkben. Úgy érezzük, itt az idő valami fontos döntésre, változásra, belevágni valami újba. Valószínűleg nem véletlen, hogy Ön éppen a 30. születésnapja környékén bizonytalanodott el. Talán úgy érzi, a lazább, fiatalosabb, kötetlenebb évek elszálltak, eljött az idő a valódi felnőtté váláshoz. Felelős döntést szeretne hozni, amire eddig nem érzett ennyire sürgető nyomást. Az is lehet, hogy nemcsak belső, hanem külső nyomás is nehezedik Önre, talán sürgeti a családja, környezete a házasságra, gyerekvállalásra, a "megállapodásra". Azt írja, 13 éve van kapcsolata - az viszont ebből a megfogalmazásból nem derül ki, hogy ugyanazzal a fiúval tart-e ez a kapcsolat. Ha igen, akkor a kapcsolat kezdetekor Ön még nagyon fiatal volt, egészen más igényekkel, prioritásokkal, mentalitással rendelkezett, mint most. Az évek alatt nyilván sokat változott, és egyáltalán nem biztos, hogy a párja párhuzamosan követte ebben a változásban. Ahhoz, hogy eldönthesse, együtt vagy külön szeretnék tovább folytatni, fontos lenni készíteni egy számvetést: gyűjtse össze a közeli és távolabbi céljait, vágyait, elképzeléseit, és kérdezze meg ugyanezekről a barátját is. Nézzék meg, ezekben mi a közös, mennyire hasonlóan gondolkodnak a jövőről, mennyi a hasonlóság vagy az eltérés az értékrendjükben, mit gondolnak az egymás iránti elköteleződésről. A racionális "számvetés" mellett azonban ugyanennyire fontos az is, hogyan látják az egymás iránti érzéseiket: így könnyebben eldönthető, hogy valódi, megalapozott érzelmek vagy csak a megszokás tartja össze a kapcsolatukat.
Üdvözlettel: Roboz Gabriella

(Eredeti közlés itt.)

9. Levél

T. Pszichológus/Nő! Több mint egy éve szenvedek intenzíven barátom "hazugságától". Egy éve derült ki, hogy megcsal(t), egy féléves szerelmi-viszonya volt. Volt "szerencsém" végigolvasni szerelmes levelezéseiket, s azóta sem tudom feldolgozni az ott látottakat, a történéseket. Nem tudtuk rendesen kibeszélni a dolgokat, kibújik a válaszok alól. Előtte én is megcsaltam, mindig erre hivatkozik vissza, ezzel indokolja tettét és itt lezárja a vitákat. Voltunk párterápián, de menetközben kiderült, újratalálkoztak, így lemondtam a terápiát. Mára már megesküszik, hogy vége, de én nem hiszek neki. Egyszerűen érzem, megérzéseim vannak, de azt is érzem, hogy egyre jobban beleőrülök ebbe. Pusztítom magam, nem eszem, alkoholizálok, szörnyű állapotba kerültem, állandóan görcs van a gyomromban, tele vagyok kételyekkel, bizalmatlansággal, bár nagyon-nagyon szeretem őt. Ő is kedves hozzám, szeret (vagy eljátsza?!), mégsem hiszem el, már azt sem amit kérdez! Így nem lehet élni! Nagyon megbántott, teljesen félrevezetett, végig szeretetet és szerelmet adott a megcsalás idejében is. (ha nem bukik le, semmit nem vettem volna észre!) Épp ezért, most, hogy minden tökéletesnek látszik, most is "látok valamit" minden mögött! S eddig a megérzéseim mindig bejöttek, gyakran úgy érzem, önámítás, ha hiszek a kapcsolatunkban. Tudom, a legegészségesebb az lenne, ha szakítanánk, ha ennyire nem tudok felejteni, megbocsátani (naponta veszekedtünk hónapokon át), de nélküle sem bírom, iletve ő sem hagy szakítani (még fenyegetést, zsarolást is kaptam tőle!) Nincs pénzem heti 6-8000 ft-ot pszichológusra külteni, de tudom, ezt nem vagyok képes egyedül feldolgozni, mit tehetek?

Válasz:

Kedves Szabina! Azért nem tud sem "felejteni", sem megbocsátani, mert nem érti a történteket, nem látja át, miért történt mindez. Nem is csoda, hiszen - írja is - nem "beszélték ki" a történteket, az induló párterápiát pedig Ön szakította meg. A negatív érzelmei, elkeseredése teljesen érthető, mégis arra biztatnám, hogy indulatból ne fordítson hátat annak a lehetőségnek, amit a párterápia kínál: biztonságos közegben, szakértő terapeuta segítségével megérteni, mi történt, mi késztette a barátját erre a lépésre, vajon mi hiányzik számára az Önök párkapcsolatából, ha azóta sem képes lezárni a külső kapcsolatát, hogyan tudnák közösen feldolgozni a történteket és továbblépni. Ha a párja elment Önnel a terápiára, ez azt jelzi, hogy számára fontos az Önök kapcsolata, kész tenni a megmentéséért. Ezt az is bizonyítja, hogy minden áron ragaszkodik a kapcsolatukhoz. Megcsalatva lenni hatalmas érzelmi megrázkódtatás, a bizalomvesztés olyan elemi erejű lehet, hogy úgy tűnik, sosem lehet helyreállítani a megrendült bizalmat. Pedig van rá mód! Ehhez elsősorban a kommunikációs gátak lebontása kell, és persze magunkba nézés, változni akarás, sok-sok szeretet és nem utolsósorban türelem. Úgy tűnik, ez Önöknek önerejükből nem megy, de van megoldás: erre hivatott a párterápia. Önpusztítás, alkoholizálás helyett üljön le a párjával beszélgetni. De most máshogy, mint eddig. Vádaskodás, bizalmatlankodás, felhánytorgatás és veszekedés helyett mondja el neki, hogy Ön szereti, és szeretné visszanyerni a bizalmát a kapcsolatukban. Kérdezze meg tőle, hogy a "válaszok alóli kibújás" helyett hajlandó-e újfajta kommunikációra, kész-e újrakezdeni a terápiát. Az önpusztításnak, higgye el, sokkal nagyobb az ára - a szó minden értelmében -, mint amennyit a terápiára fordítanának. Ha úgy gondolja, hogy további segítséget szeretne tőlem - személyes beszélgetés vagy párterápia keretében -, várom jelentkezését/jelentkezésüket.

Üdvözlettel: Roboz Gabriella

(Eredeti közlés itt.)

10. Levél

Tisztelt Pszichológus! 21 éves nő vagyok, Istennek hála sikeres, orvosi egyetemre járok, csodálatos, egészséges családom van, boldog párkapcsolatom. Talán a "tökéletes család, szülők, gyerekek" kép miatt rendkívüli megfelelni vágyás alakult ki bennem. Mindez táplálkozási zavarokban ölt testet. 14 éves koromban kezdődtek a problémák. Anorexia. A 173 cm-hez 48 kg volt a testsúlyom. Szerencsére akkor a szüleim észhez térítettek, meggyógyultam, legalábbis egy időre. Azonban kezdtem átesni a ló túloldalára, titokban faltam és faltam, rövid időn belül 68 kg-ra híztam. Majd következett az egyetem, a vizsgaidőszakban nem kellett megerőltetnem magam, könnyen csúsztak le rólam a kilók. Persze ekkor ismét elhatalmasodott rajtam az anorexia, de pár hónap után, még a nagyobb baj előtt segítséget kértem. Egy évig ismét mindne rendben zajlott, de az újabb vizsgaidőszak, az akaratlan fogyás újra átvette a hatalmat felettem. Koplalás és falási rohamok váltakozása gyötör, Tudom jól, hogy beteg vagyok, kérem, segítsen!

Válasz:

Tisztelt Kérdező! Először is, fontos erőforrásnak érzem azt, hogy Ön felismerte a betegségét, küzd ellene, és van bátorsága ehhez külső segítséget is kérni. Sok evészavaros személyben – főként anorexiásokra jellemző ez – nem alakul ki betegségtudat, vagy ha igen, úgy gondolják, átmeneti problémáról van szó, amit bármikor leküzdhetnek. Az evészavarok az úgynevezett pszichoszomatikus betegségek közé tartoznak, emellett sokan a kényszerbetegségek közé sorolják őket. Valóban, a kényszergondolatok nagy szerepet játszanak bennük: az érintettek tudatát szinte eluralja az evésen és következményein való gondolkodás. Az evéssel kapcsolatos viselkedések pedig kompenzáló viselkedéseknek tekinthetők a gondolatok által keltett feszültség, szorongás levezetésére. Emellett nevezik az étkezési zavarokat impulzuskontroll-zavarnak is, mert a kontroll és a kontroll-igény lényeges szerepet játszik bennük. Például egy anorexiás problémája sokszor annak nyomán alakul ki, hogy az érintett úgy érzi, hogy valamilyen módon elvesztette a kontrollt az életében. Az anorexia pedig az egy lehetséges eszközt jelenthet valamiféle erő vagy kontroll visszaszerzéséhez. A bulímia is valahol a kontrollról szól: a falásrohamok során a személy a kontrolltörekvések összeomlását, teljes kontrollvesztést él meg. A roham sokszor kapcsolódik az egyén számára feldolgozhatatlan stresszt jelentő eseményhez. Előhozhatja feszültségérzés, az ürességérzés, a levert hangulat is. De kiválthatja túlzásba vitt fogyókúra vagy koplalás is. Ez utóbbi a magyarázata annak, hogy az anorexia és a bulímia gyakran – mint az Ön esetében is – együtt jelentkezik, illetve váltja egymást. Bárhova is sorolják azonban a pszichiáterek a betegségek rendszerében, az könnyen belátható, hogy az evészavarok általában nagyon közel állnak a depresszióhoz, szorongásos kórképekhez és az alacsony önértékelés problémaköréhez. Gyakran előfordul, hogy a tünetek más személyes problémákat fednek el (iskolai vagy teljesítményproblémák, párkapcsolati vagy családi zavarok, női identitászavarok, perfekcionizmus, öndestruktivitás stb.) Fiatal korához mérten Ön meglepően éretten látja a betegségéhez vezető okokat: a tökéletes család képéhez társuló megfelelési kényszert. Ez vélhetően a szülők által támasztott magas teljesítmény-elvárásokban is megmutatkozott, amelyeket Ön folyamatosan kiváló iskolai eredményekkel és tanulási erőfeszítésekkel igyekezett teljesíteni, egészen az orvosi egyetemig. Tippem szerint az anorexiás epizódok mindig a tanulás, teljesítmény miatt stressz időszakában, a bulímia pedig a görcsös erőfeszítéseket követő elengedés, „fellazulás” időszakában következett be. Azt javaslom, ne halogassa, keressen pszichológusi segítséget! Az étkezési zavar komoly probléma, és bár léteznek önsegítő könyvek (a legjobb: Túry Ferenc – Anorexia, bulímia - Önsegítő és családsegítő kalauz, vagy P. J. Cooper: Farkaséhség), mégis célszerű vele szakemberhez fordulni. Terápiával – elsősorban kognitív viselkedésterápiával, illetve az ezt kiegészítő családterápiával – a betegség jól kezelhető! A terápia célja az énerő növelése, a negatív önértékelés feloldása, az emberi kapcsolatok javítása, a testsémazavarok korrekciója, sikeresebb stressztűrő és megküzdőképesség képesség kialakítása. További kérdéseivel vagy terápiás segítséget kérve bátran forduljon hozzám!

Üdvözlettel: Roboz Gabriella

(Eredeti közlés itt.)

11. Levél

Kedves Válaszoló! Pszichológushoz vagy pszichiáterhez javasolt mennem, ha beleőrülök a féltékenységbe, mániákusan nyomozok, mindenbe mindent beleleátok, betegesen kételkedek. Mind emiatt aztán nem alszom, nem eszem, görcsölök, ez tölti ki mindennapjaimat. Semmit nem hiszek el, aztán mégis, majd mégse és mégis, de a vége mindig az, hogy mégsem. Évek óta tart ez az állapot. Természetesen egy csalódás, egy megcsalatás hozta elő, s ebbe az egészbe szó szerint belebolondultam. Nem látom azt, hogy ebből lenne kiút. Vajon mennyi ideig tarthat ezt kigyógyítani belőlem? Kell-e ehhez gyógyszer, vagy "csak" terápia? És ha makacsul nem hiszek ezekben, akkor mit tehetek?

Válasz:

Kedves Kérdező! Tudja-e, hogy mit is tartalmaz az, amiben Ön "makacsul nem hisz"? Járt-e már szakembernél, próbálkozott-e pszichoterápiával? Ha nem, akkor belátható, hogy ha nem is adjuk meg valaminek az esélyt, akkor valóban nem is fog működni, segíteni rajtunk. Ha pedig igen, akkor is érdemes az elzárkózás, feladás helyett elgondolkozni azon, hogy mi volt a gond, milyen okok miatt nem működött a terápia, miben kéne változtatni ahhoz, hogy többet profitáljunk belőle. A terápia nagyon összetett folyamat, nemcsak szakmai tényezők, de a terápiás kapcsolat, tehát emberi tényezők, személyiségbeli összeillés is nagy szerepet játszik a sikerében. És természetesen a segítséget kérő attitűdje, hozzáállása, szándéka és elkötelezettsége az aktív munkára, változni-változtatni akarásra. Ezért az valóban a sikert akadályozó, gátló tényező lehet, ha Ön "makacsul nem hisz", azaz nem kötelezi el tudatosan magát a terápia mellett. A kóros féltékenység és bizalomhiány olyan probléma, ami - amellett, hogy az átélőjének krónikus és súlyos szenvedést, szorongást okoz - tönkre teszi a párkapcsolatot, és súlyos károkat idézhet elő az illető egyéb emberi kapcsolataiban is. Az Ön megcsalatása kétségkívül meghatározó élmény volt, de a legtöbb ember átél élete során valamikor kudarcos párkapcsolatot, mégsem lesz mindenki egy ilyen negatív élmény hatására betegesen féltékeny. A kérdés nem az, hogy ki mennyi és milyen problémával szembesül az élete során, hanem hogy ezekkel hogyan tud megküzdeni, ezeken felülemelkedni. Ez pedig számos tényezőtől függ. Függ többek között temperamentumtól, személyiségjellemzőktől, korábbi tapasztalatoktól, neveltetéstől, szülői mintától, családi hatásoktól stb. A kóros féltékenység mélyen a személyiségben gyökerező probléma, összefügg az egyén egész kapcsolati stílusával, gondolkodásmódjával, feltételezéseivel, gondolati sémáival, probléma- és konfliktuskezelésével és legfőképpen önképével, önértékelésével. Ezeket pedig pszichoterápiával – elsősorban kognitív viselkedésterápiával - lehet feltárni, megérteni, majd a hibás gondolkodásmódot átstrukturálni, a káros mechanizmusokat, viselkedéseket pedig korrigálni. További kérdésére pedig - "csak terápia" vagy gyógyszer? - válaszul arra hívnám fel a figyelmét, hogy számos kutatás szerint a pszichoterápiák hasonló strukturális és aktivitásbeli agyi változásokat idéznek elő, de a legtöbb esetben - kivéve persze a valódi pszichotikus állapotokat - a gyógyszerek csak tünetileg gyógyítanak, ugyanakkor számos mellékhatásuk van, és hozzászokást idéznek elő. A szorongást, főként a gyógyszeres terápia elején - valóban jól lehet gyógyszerekkel csökkenteni, de az előbb említett gondolkodási és viselkedésbeli sémákat, beidegződéseket önmagukban a gyógyszerek nem fogják megváltoztatni. Összességében tehát azt javaslom Önnek, hogy keressen fel klinikai szakpszichológus vagy pszichoterapeuta szakembert, aki az említett kognitív viselkedésterápia módszerével segíteni fog Önnek a probléma leküzdésében.

Üdvözlettel: Roboz Gabriella

(Eredeti közlés itt.)

12. Levél

Tisztelt Doktor Ur, Doktor Nö! Ket eve elek egyutt parommal.Egy honapja nem eltunk aktiv szexualis eletet,megbetegedett egy virus miatt ,majdnem egy honapig beteg,kedvtelen,merges zaklatott volt. Nem volt kedve semmihez .Nehez volt ez az idoszak nekem is ,mert hozzakelett szoknom hogy a betegseg miatt teljesen megvaltozott a termeszete,persze ez erthetö, nem vartam el töle ,amikor alig birt felkelni ,hogy szeretkezzunk. Melette alltam segitettem,apoltam mindent megtettem erte.Mar amikor jobban lett egy hetvegen elmentem a barataimmal szorakozni.Sokat ittam szerettem volna kikapcsolodni es, oralis szexet kezdemenyeztem az egyik ismerosommel,amit nem birok feldolgozni.Nem jutott el az orgazmusig ,mert elkezdtem* es par masodperc mulva abba is hagytam. ,mert akkor kezdtem el gondlkozni istenem mit csinalok? Tudom hogy az alkohol nem mentseg,es az sem hogy fiatal vagyok,de egyszeruen nem birom feldolgozni azt a par masodpercet ami velem tortent. Nemtudom hogy mondjm el neki rettegek töle hogy elvesztem.Es nem ertem hogy miert csinaltam ezt.az egy honapos sex kihagyas miatt alkohol miatt? Nem tudom azt mondani hogy nem szeretem elegge mert nagyon szeretem! de ha szeretem,hogy tudtam ezt megcsinalni ami mindegy mostmar mennyi ideig tartott,de megtörtent.

Válasz:

Kedves D! Ebből a történetből úgy lehet „jól kijönni”, hogy ha tapasztalatszerzésnek értékeli a történteket és levonja a megfelelő tanulságokat belőle. Az ember az élete során folyamatosan tanul, és a tananyagnak csak egy kisebb részét teszik ki az iskolában tanultak. A saját hibáinkból, tévedéseinkből, ballépéseinkből tanuljuk a legtöbbet. Önmagunkról, a másikról, a világról. Igen, az alkohol rossz tanácsadó. Alkohol hatására fellazulnak a gátlásaink, olyan dolgokat teszünk meg, amelyeket utólag megbánunk. Nem tudom, hány éves, milyen rendszerességgel és milyen mennyiségben szokott inni. Minden embernél más a toleranciaküszöb, és sokszor maga az érintett sincsen tisztában azzal, hogy mikor lépi át azt a bizonyos küszöböt, amikor már úgy hat rá az alkohol, hogy elveszíti a szer hatására az önkontrollját is. A leírtak alapján Önnel ez történt. Vélhetően valóban szerepet játszott ebben a szexhiány és a fiatalsága, és talán az a felszabadult érzés is, hogy a hosszas betegápolás után végre „kiszabadulhatott”: azt teszi, úgy bulizik, ahogy kedve van. Az is lehet, hogy tudata alsóbb régióiban haragszik egy picit a párjára, hogy a betegsége miatt Ön sok mindentől meg lett fosztva, és ápolnia kellett őt. Ha így van, ez az érzés természetes, nem kell miatta bűntudatot éreznie. Az ember fejében sokszor fordul meg olyan érzés vagy gondolat, amelyet rossznak, szégyenletesnek ítél, nem is érti, hogy juthatott az eszébe, de amelyről ugyanakkor tudja, hogy soha nem vezetne valódi cselekedethez, soha nem tenne ilyet. Józan állapotban nem is teszi meg, különböző szerek (drog, alkohol) azonban ezek a belső gátakat könnyen elsöpörhetik. Hogy ezek után mit tegyen, elmondja-e a párjának a történteket vagy nem, erre kívülálló nemigen adhat tanácsot. Ez az Ön döntése kell hogy legyen. Egyedül Ön ismeri a párját, a kapcsolatuk teherbírását. Ha bevallja és bocsánatot kér, talán értékeli a párja az őszinteségét és a bűnbánatát, de az is lehet, hogy a vallomás súlyos törést okoz benne és a kapcsolatukban. Ha viszont Ön úgy dönt, hogy megtartja magában a történteket, számolnia kell azzal, hogy egyedül kell feldolgoznia, egyedül kell megküzdenie a lelkiismeret-furdalással és a titok belső nyomásával. Egyik út sem könnyű, de épp ezért talán elég visszatartó erőt fog jelenteni az Ön számára, hogy a későbbiekben ne kerüljön hasonló helyzetbe a saját ballépése miatt.
Ehhez kívánok sok sikert és bölcs döntést, üdvözlettel: Roboz Gabriella

(Eredeti közlés itt.)

13. Levél

Üdvözlöm! Választ és megoldás szeretnék kapni egy számomra nagyon fontos és megalázó problémára! Párommal minden jól működött (a szex is) míg egy napon rá nem bukkantam a számítógépen az internetes oldalakra amiket néz titokban! Ezek pedig szexpartner kereső oldalak! Nagyon elkeseredtem, hiszem tudtam h nincs gond a szexuális életünkkel, egyszerűen erre maszturbál. Aztán a következő lebukás, hogy telefonon is konzultál a prostikkal. Megpróbáltam megbeszélni, h mi az oka, de nem tud rá mit mondani. Hiába mondtam, hogy mennyire zavar és megaláz ez engem, folyton letagadta h ő már ezt nem csinálja, tudom h a mai napig így él, sőt egyre gyakrabban. Mondhatom azt hogy amikor nem vagyok otthon, vagy akár csak unatkozik, szinte mindig, tehát heti 4x szerintem körülbelül. Most már ott tartunk, hogy válságban van a kapcsolatunk és szexelni sem szexelünk, de most is nézi a kedven oldalait, gondolom hívogatja is, amit letagad, de ha mégis megpróbálja beismerni akkor is azt mondja h már nem csinálja pedig pont pár órája tette, de nem tudja hogy miért. Jelenleg aggodalomra nincs talán okom, hogy el is megy egy prostihoz mert külföldön élünk és a saját szülővárosából keresgél. De persze úgy érzem h csak egy hajszál választja el, hogy meg tegye így én már totál kikészülök magamban, vagy van h megnyílok előtte és neki is elmondom h nem bírom tovább. 30éves férfi de komoly kapcsolata nem volt rajtam kívül, eddig is így élt, ezt is már kaptam válaszul. Tudom, hogy fontos vagyok neki, de akkor miért teszi ezt? Ez talán egy függőség nála? Úgy gondolom önbizalom hiány is kiválthatja ezt. Egyszer már felajánlottam neki a párterápiát, de hallani sem akar róla, mert "ő csak maszturbál és pornót néz nincs ebben semmi rossz" Ma megpróbálom ismét elmagyarázni neki és megkérni h kérjünk szakembertől tanácsot, úgy érzem hiába lesz minden mert hazudni fog megint h ő már nem csinálja és sajnos egyszerűbbnek tartja azt a megoldást h minden nyomot töröl ahol kiderülhet h még mindig ezen "él" Én pedig már teljesen kikészültem rettegésben élek, ha nem lesz megoldás, véget kell vetnem ennek "tökéletes"nek hitt kapcsolatnak, ami szintén megvisel... Válaszát és tanácsát előre is köszönöm üdv!

Válasz:

Kedves Zs!

Érthető az elkeseredése, hiszen levele alapján Ön úgy érzi, hogy párja tulajdonképpen megcsalja, ezáltal megalázza Önt. Bár egyelőre virtuális ez a megcsalás, de úgy gondolja, hogy csak „egy hajszál választja el attól” Önöket, hogy ez a valóságban is bekövetkezzen. Pedig több mint valószínű, hogy e téren nincs oka aggodalomra! A férfiak 70 %-a néz szexuális tartalmakat a neten (és ez csak a bevallott százalék). Hogy erre miért van szükségük? Erre egészen egyszerűen az a magyarázat, hogy a férfiak szexualitása máshogy működik: a vizuális ingereknek sokkal nagyobb a szerepe az ő esetükben, míg mi, nők inkább a tapintási-érzékelési ingereket részesítjük előnyben. Talán a legjobb hasonlat a pornóképek szerepére a telefon töltője. A telefon akkumulátora is lemerül, időnként újra kell tölteni. A férfi a meztelen nők látványától szexuálisan feltöltődik, hiszen ez a tevékenység nem más, mint az evolúciós, a férfi genetikájába írt belső késztetés, a promiszkuitás virtuális megjelenése. Régebben is volt pornó, gondoljon csak a Playboy magazinra. A század elején, ahogy a fényképezés elterjedt, azonnal megjelent az aktfotózás a fotózás mint művészeti ág oldalszelében. De ha tovább kutakodik az időben visszafelé, megtalálja ezeket az igényeket rajzokon, festményeken, falba vésett ábrákon, kőszobrokon. Más nők nézegetése egy férfi számára pusztán tárgyi élmény, nem kapcsolódik semmilyen emberközi érzelemhez. Sőt, általában az tapasztalható, hogy a neten megcsodált nők bár elindítják a szexuális fantáziát, az esetek többségében megjelenik egy erős ellenérzés, undor, elutasítás a fizikai megvalósulással kapcsolatban. A férfi a fantáziájában bármit lejátszhat, ettől szexuális vágya nő, azonban megmarad a "tisztaságélmény": nem csalt meg senkit, nem bántott meg senkit, nem mocskolódott be egy olyan nőtől, aki sok férfival fekszik le, mert ez a "munkája". Önmagában tehát a pornónézegetés nem baj. Akár stimuláló, akár a nemi életet színesítő eszközként semmi kifogás nem lehet a pornónézés ellen addig, amíg nem megy a párkapcsolat rovására. A baj ott kezdődik, amikor a pornózás (vagy szextelefonozás) lesz az elsődleges szexuális tevékenység, a valóságos intim együttlét szerepét veszi át, amikor mindennapossá válik, amikor e nélkül már nem megy... . Ilyenkor beszélünk pornófüggésről, ami az addikciók egy fajtája. Ezt pedig valóban kezelni kell, ha önerőből nem sikerül, akkor szakember segítségével. Ha erről van szó, akkor az érintett maga szorul elsősorban segítségre (természetesen a segítségnyújtás csak akkor működhet, ha a függő ember belátja a problémáját és hajlandó változtatni, gyógyulni), bár a családját is nagymértékben érinti a probléma. Levele alapján azt gondolom, hogy az Önök esetében még nem ennyire súlyos a helyzet. Párja kötődik Önhöz, amíg a „lebukás” be nem következett, szexuális életük is rendben volt. Leveléből az derül ki, hogy párja továbbra is vágyna a szexuális kapcsolatra Önnel (ami mindenképp jó jel), épp Ön az, aki elutasítja őt. A szexoldalakon vagy pornófilmekben feltűnő nőkre "féltékenykedni" nem ésszerű dolog, hiszen mindenki tudja, hogy ezek nem a valóságot tükrözik, leginkább a mozibeli trükkfelvételekhez mérhetők. Egy hús-vér, valóságos nővel normális férfi nem méricskéli össze az ott látottakat, és nem is kérdés, hogy kit választ. Amíg a párja vágyik Önre, addig nincs értelme aggódni, elsiratni a kapcsolatot, kételkedni a párja érdeklődésében. Súlyos pornófüggés esetén éppen az a probléma, hogy a férfi nem vágyik már a valós kapcsolatra, helyette is pornót néz és a magányos örömöt választja, mert ingerküszöbe a pornó hatására túlságosan megemelkedett, és "párosan" már nem tud kielégülni. Azt írja, korábban többször próbált a barátjával beszélni. Én azt gondolom, ez - a kommunikáció - a helyes út, az egyetlen lehetőség a kapcsolatuk megjavítására. Korábbi kommunikációs próbálkozásai talán azért nem vezettek eredményre, mert szemrehányásról és kárhoztatásról szóltak. Az Ön rossz érzéseiről, az Ön szenvedéséről a "hazugságok" és a megaláztatások miatt. Próbáljon meg ezekre a hazugságokra egy kicsit másképp tekinteni. Azért nem mond igazat a párja, mert attól fél, hogy elveszítheti Önt. Próbáljon meg újfajta módon, nagyobb toleranciával közelíteni a párjához és a témához: mondja el, hogy szeretné megérteni őt. Megkérdezné, hogy milyen álma, beteljesületlen vágya van, mi az, amiben Ön tudna segíteni neki. Sokan akkor lesznek pornófüggők, amikor gyors sikerre van szükségük, és az életben máshol nem tudnak sikerélményt szerezni, nem tudják energiájukat olyan tevékenységben levezetni, ami kiteljesítené őket, amikor szeretethiánytól, kudarcérzéstől szenvednek vagy depressziósak. Azt írja, párjának korábbi párkapcsolata nem volt, önértékelése nem túl magas, mindig is a maszturbáláshoz fordult gyors feszültségoldásért. Ez mindenképp tünet, amelyet szeretettel, elfogadással lehet oldani. Fejezze ki a vágyát, szeretetét a párja iránt. Kérdezze meg, mi izgatja, milyen fantáziái vannak, amelyeket hiányol a szexuális életükből. Legyen nyitott arra, hogy közösen megújítsák a szexuális életüket. Jó megoldás lehet – ha ettől Ön nem zárkózik el -, ha időnként együtt nézzék meg ezeket az oldalakat . (Természetesen ha Ön nagyfokú undort, elutasítást érez ezzel kapcsolatban, ha túl nagy áldozatot jelentene erre rávennie magát, akkor nem kell erőltetni.) Azt viszont egyértelműen nem javasolom, hogy a szex „megvonásával” büntesse a partnerét. Ez a legrövidebb út a kapcsolatuk visszavonhatatlan tönkremeneteléhez, mert olyan – haragból, szemrehányásból, meg nem értésből felépített - falat húz Önök között, amit később már igen nehéz lerombolni. Pontosan az intimitás megerősítésén keresztül vezet az út a kapcsolat javulásához! Vigyenek változatosságot szexuális életükbe, játszanak, élvezzék, és nagyon fontos, hogy fordítsanak egymásra sokkal-sokkal több időt!

Üdvözlettel: Roboz Gabriella

(Eredeti közlés itt.)